Nyári unaloműző 3: Témahetek

Sziasztok!

Íme egy újabb nyári unaloműző bejegyzés témahetek címmel. Miről is  van szó? Nyár elején kitaláltuk a családdal, hogy minden héten más országba fogunk menni. Na nem szó szerint, hanem adott országra jellemző ételek evésével, zenék hallgatásával, ott játszódó filmek nézésével. Az adott ország nevezetességeit, történelmét, sportéletét, földrajzát is megismertük különböző bemutatókon keresztül, amit mindig más tartott. Az ebédlő falára pedig sorra felkerültek a kiválasztott országok zászlói. Eddig volt portugál, ír, indiai, izlandi, most pedig Dánia van terítéken. Időközben a heteket ketté vettük és így még több országra lesz idő.

Az egész azért is nagyon jó program szerintem, mert úgy ahogy az előzőekben is írtam játékosan tanulhatunk vele és megismerhetjük egy ország kultúráját anélkül, hogy elutaznánk.

Itt most nem tervezek részletesen írni a hetekről, mert ez majd a tesóm fogja megtenni a saját blogján, amit itt értek el. Érdemes bekukkantanotok hozzá! 🙂

Nekem eddig az indiai hét tetszett a legjobban. Az itt kostólt ételek azóta is a kedvenceim és az egyik legnagyobb evős élményem is hozzá kötődik. A zenéiket is nagyon szeretem és kultúrájuk is érdekes.

Remélem meghoztam a kedveteket ehhez a programhoz is! Ha igen, akkor jó szórakozást! 🙂

Nyári unaloműző 2: Csere-bere

Délelőtt 10 órakor még fogalmam sem volt, hogy mivel fogom elütni aznap az időt, de ez nem maradt sokáig így. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet: csere-bere. Eredetileg arra gondoltam, hogy cserélgetni fogunk számunkra nem fontos tárgyakat, de 11 órára már az egész ötlet átalakult. Két tesómmal kiraktunk az ágyunkra mindenféle tárgyat, amivel ott lehet foglalatoskodni és kifüggesztettünk egy cédulát, amin a mások által kérhető dolgok szerepeltek. Lehet, hogy ez így nem annyira érthető, úgyhogy lássuk mi sült nálunk ki belőle.

Egyik tesócskám ágyán sakk, matekos újságok, logikai játékok és Rubik kocka volt kirakva. Nem nehéz kitalálni, hogy itt mindenféle logikai tevékenységet lehetett végezni és pl. Rubik kocka oktatást kérni. Apukám lelkesen vetette bele magát az egyik játékba, anyukám az újságokat olvasgatta, mi pedig  Rubik kockáztunk.

Másik tesóm ágyán kézműves kellékek sorakoztak. Itt lehetett karkötőt, tobozmanót, videót és egy családi előadásra (erről majd később írok) jegyet kérni. Mindenki lelkesen rendelt a sok felajánlott lehetőség közül.

Nálam verset, kirándulástervezést, angol és könyvtippeket, szörpöt lehetett kérni és szerencsére elég sok megrendelésem akadt.

A program azért is nagyon jó volt, mert amellett, hogy viccesek voltak az előkészületek és jó volt játszani, beszélgetni, a program után garantáltan senki nem fog unatkozni a sok megrendelés miatt. Az esemény a családi híradóba is bekerült. 🙂

Próbáljátok ki, akár barátokkal, családdal, jó időtöltésnek tökéletes! 🙂

Nyári unaloműző: Családi híradó

Biztos vagyok benne, hogy sokan érzitek úgy, hogy a nyári szünet alatt nem nagyon tudtok mit kezdeni magatokkal. Én is így voltam ezzel július 27-én, amikor egyszer csak eszembe jutott egy tavalyi, nem megvalósult kezdeményezés: a családi híradó. Tesócskáimmal rögtön meg is osztottam az ötletet, mire az egyikük fanyalogva, a másikuk lelkesen, belement. Ekkor jött az újabb idea: csináljuk angolul! Jó nyelvgyakorlás, fejlődik a kiejtésünk, a nyelvtanunk, a szókincsünk, tehát miért is ne? Hozzá is láttunk a forgatáshoz. Mint egy igazi híradóban, a “bemondó” felolvasta a témát, majd interjúbejátszások, narrált képsorok következtek. Különböző témák is helyet kaptak, pl. időjárás, sport, programajánló, stb. Egyik tesócskám még “bevezetőt” is készített egy telefonos videóvágó segítségével. Már csak a vágás volt hátra és miután ez is kész lett boldogan mutattuk be az elkészült kisfilmet a szülőknek.

Eddig 2-t csináltunk, folyamatosan fejlesztve a vágást és a felvételek minőségét. Ez a program amellett, hogy szórakoztató, nagyon hasznos is. Játékosan tanulsz nyelvet, videóvágást, videózást. Próbáljátok ki ti is, ha van kedvetek! 🙂

Miért jó a naplóírás?

Sziasztok!

Lassan 7 hónapja, hogy nem írtam semmit a blogra, amit nagyon sajnálok. 😦 Van pár ötletem úgyhogy megpróbálok visszatérni és megújult erővel folytatni a bejegyzések gyártását.

A mai téma a naplóírással kapcsolatos. Én minden év elején úgy vagyok vele, hogy megfogadom, hogy egész évben írni fogok, alig hagyok ki napokat, stb…. Aztán a végeredmény persze mindig az lesz, hogy pár hét vagy hónap múlva abbahagyom. Aztán előkerül a füzet egy-egy takarítás, rendszerezés alkalmával. Ilyenkor beleolvasok és eszembe jut, hogy milyen jó naplót írni meg, hogy tök jó, hogy vissza tudok olvasni minden napot. Újra elkezdem, aztán nem lesz időm vagy kedvem és újra abbahagyom. Év végén szertartásosan előveszem és végigolvasom a megörökített napokat és azon gondolkozom, hogy ezek az emlékek mind elvesztek volna, ha nem írom le őket. Ezért újra megfogadom, hogy jövőre írni fogok, és ez így megy minden évben. 🙂

Idén nyár elején (pontosan jún 17-én) úgy döntöttem, hogy a nyár MINDEN napjáról készítek egy rövid leírást. Nem baj, ha rövid, csak ne vesszen el ez a fontos évszak, és ha Szeptemberben felsóhajtok, hogy fogalmam sincs mit csináltam nyáron, legyen válasz. Már július vége felé járunk, mégis minden napról van naplóbejegyzésem. Nem hagytam abba, nem adtam fel! Ennek valószínűleg az oka, hogy belátható időt tűztem ki és számomra fontos célok miatt. Párszor már újraolvastam a bejegyzéseket és mindig megdöbbenek, hogy az unalmasnak tűnő nyaramban mennyi minden történt. 🙂

És akkor térjünk rá a bejegyzés lényegére, amire a címben is utaltam: lássuk az érveket ami a naplóírás mellett állnak:

  • Olyan emlékeket tudsz felidézni a bejegyzések által, amit e nélkül elfelejtenél. Itt nem az életed hatalmas eseményeire gondolok, mert arra biztosan emlékezni fogsz, hanem az apró, hétköznapi vicces, kedves, szívet melengető mozzanatokra. Mindig kiábrándító, ha nem emlékszel a tegnapi napra vagy az előző hétre, azonban ha dokumentáltad ez a veszély nem áll fenn. 🙂
  • Segít összegezni az adott napot. Velem volt már olyan, hogy naplóírás közben jöttem rá, hogy milyen sok pozitív esemény történt aznap. Az ilyen pillanatokért és felfedezésekért is érdemes belevágni a naplóírásba.
  • Ügyesebben fogalmazol, javul a helyesírásod.
  • Rendkívül inspiráló. Mindig tele leszek ötletekkel, ha beleolvasok pár régebbi bejegyzésbe.
  • Kikapcsol, megnyugtat. Ez főleg az esti naplóírásokra jellemző. Bekuckózva az ágyba még egyszer átgondolhatod a napot írás közben, majd lezárhatod az utolsó mondattal. Kiírhatod magadból a problémákat, a bántó momentumokat és meglásd máris  nyugodtabban fogsz pihenni.
  • Egy élmény lesz vissza olvasni a régi bejegyzéseket, látni hogyan gondolkodtál akkor. Erről nem is mondok semmit, próbáljátok ki! 🙂

Persze naplót írni nem csak kézzel füzetbe lehet ám, írhatsz blogot (pl. olyat amit csak a meghívottak láthatnak) vagy egyszerűen csak word dokumentumokba jegyezheted le életed apró-cseprő eseményeit. Az elsőnek sajátos hangulata van, viszont az utóbbi kettő praktikusabb (lehet képet, videót csatolni, stb..). Mindenki döntse el maga, hogy mi a legjobb számára! 🙂

A napló egyik típusa a hálanapló. Ilyenkor csak a pozitív dolgokat írjuk le az adott napról, vázlatosan. Ez még inspirálóbb, mint az egész napot felölelő bejegyzés, de kevesebb emléket lehet felidézni vele. Ezt akkor ajánlom ha kevesebb időd van, vagy a pozitív eseményekre akarsz koncentrálni.

Remélem meghoztam a kedved egy kis naplóíráshoz! Ha igen, ne habozzatok! 🙂

diary-1-500x336

Kép forrása: itt

Karácsonyi diy ajándékötletek

Sziasztok!
Sajnálom,  hogy nagyon régóta nem volt poszt,  de az iskola és a különórák szinte az összes időmez elvették.  Az utóbbi egy héten azonban lelkes ajándékgyártásba kezdtem,  és úgy gondoltam megosztom az ötleteimet veletek is. Sajnos nem készítettem fotókat,  így azokat a képeket láthatjátok,  amik inspiráltak. Forrás: Google

1. Kisebb ajándékok: dugórénszarvas, könyvjelző

réni könyvjelző2könyvjelző
Ezek az ajándékok ideálisak lehetnek, egy nagyobb ajándék kíséréseként, vagy olyankor, ha a megajándékozottnak csak egy apróbb, de annál szebb ajándékkal szeretnénk kedveskedni. (Iskolásoknak pl. olyankor, ha nem a barátjukat húzzák, de szeretnék őt is megajándékozni.)

2. Saját készítésű füzet

füzet2füzet
Ennek szerintem mindenki örül.  Annyit kell tennetek,  hogy egy vastagabb lapot méretre vágtok,  megtervezitek a mintát,  majd lyukakat fúrtok rá és összefűzítek. Nem olyan nehéz,  mint aminek látszik!

3. Idézetek

idézetek
Idézetek,  kedves üzenetek átadásának számos módja van. Én színes papírokra írtam őket és befőttesüvegbe raktam. Szerintem ez is egy nagyon kedves ajándék lehet.

4. Aranyos karácsonyfadísz

karácsonyfadísz karácsonyfadísz2 karácsonyfadísz3

Ezt az ajándékot számtalan módon elkészíthetitek. Varhattok, fűzhettek, ragaszthattok, legyetek kreatívak!

5.Édességek

süti3 süti1 süti2

Szerintem ízléses csomagolással egy saját készítésű édesség tökéletes ajándék lehet akárki számára. Csinálhattok lekvárt, bon-bont, kekszet, sütit, a lényeg, hogy a megajándékozott érezze, hogy szívvel-lélekkel készítetted.

6. Ékszertartó, ékszerek

bracelets_DIY_10 ékszertartó2 ékszertartó

Ez az ajándék minden nőnek/lánynak tökéletes. Készítsetek ékszertartót, akár gyurmából, akár egy doboz beborításával, vagy más technikával, majd rakjatok bele ékszereket. Fűzhettek csomózhattok, vagy máshogy is elkészíthetitek őket.

7. Emlékalbum, képkeret

képkeret emlékalbum

Ez egy kicsit elcsépelt ajándék, de sokan örülnek neki. Készítsetek a összefoglalót a közös emlékekről, akár szépen elkészített képkeretekbe rakva, vagy egy album, esetleg naptár keretében. Ideális ajándék lehet  régi ismerősöknek, családtagoknak.

8. Gyertya, mécsestrató

gyertyatartó3 gyertyatartó gyertyatartó2

A gyertya elkészítéséhez nem lesz másra szükségetek, csak régi gyertyacsonkokra. Ha felolvasztjátok őket kreatívabbnál-kreatívabban tudjátok őket újrafelhasználni. Mécsestartó elkészítéséhez is számtalan tippet találhattok az interneten. Mindkét ajándék nagyon hangulatos, üde színt vihetnek az unalmas téli estékbe.

9. Telefontok

telefontok telefontok2

Varrásra fel!

10. Kreatív ajándékok

kreatív

Itt tényleg elengedhetitek a fantáziátokat! Ennek a pontnak az a lényege, hogy olyan ajándékokat állítsatok össze, melyet a megajándékozott tud elkészíteni. Gondolok itt süti alapanyagokra recepttel, vagy bármi hasonlóra. Ezt az ajándékot olyan embereknek ajánlom, akik szeretnek kreatívkodni, alkotni.

Remélem tetszettek ezek az ötletek és meg fogjátok valósítani őket! Persze ebben a posztban nem említettem mindent, úgyhogy lehetséges még egy ilyen bejegyzés érkezése is, emellett számíthattok egy Miért jó a kézzel készített ajándék? típusú karácsonyi posztra is.

 

Hatékony tanulási módszerek

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben az én bevált tanulási módszereimet szeretném megosztani veletek. Persze minden tantárgyat kicsit máshogy kell tanulni, például matekot nem úgy tanulod, mint a történelmet, de ezek az általános tippek mindenhol beválhatnak.

Az első tipp, hogy szeresd a tantárgyat, amit tanulsz, ha ez nem valósul meg akkor sokkal nehezebb lesz tanulni. Lehet, hogy nem az a kedvenc tantárgyad, amit éppen tanulsz, de akkor is próbáld meg megtalálni benne a számodra kedves részt, vagy azt, hogy miért lesz az éppen tanult tananyag számodra hasznos. Hidd el, így könnyebben fogsz jó eredményeket szerezni.

Először olvasd el a feladott tananyagot, ha az egy szöveg és nem egy már kész jegyzet, akkor jegyzeteld ki! Ezt a lépést sokáig én is értelmetlen időpocsékolásnak tartottam, de higgyétek el, hogy jegyzetből sokkal könnyebb tanulni, és az elkészítése közben is memorizálod a tananyagot. Miután megtanultad oldd meg az esetleges munkafüzeti feladatokat, vagy válaszolj a tankönyv kérdéseire, esetleg mondd fel valakinek. Utána még egyszer olvasd át és meg is tanultad!

Érdemes aznap megtanulni a feladott anyagot, és a következő napon amikor lesz az az óra, olvasd át újra, hidd el nem lesz sok dolgod! Így eléggé berögzül a fejedbe a tananyag és témazárók előtt sem kell annyit tanulni.

Nekem még szokott segíteni, ha történelemnél más-más színnel kiszínezem az évszámokat, a helyeket, a személyeket stb. Persze a színezéssel is tudni kell bánni, nem összevissza jelölgetni a szavakat.

Remélem tudjátok alkalmazni ezeket a tippeket és nektek is beválnak!

Iskolakezdés- Íróasztal rendszerezése

Sziasztok!

Elkezdődött az iskola. Gondolom mindenkinek nehéz visszaszoknia a hétköznapokra a nyár után. Tanulni is  szokatlan a három hónap szünet után, de ha rendbe rakjuk, vagy kicsit átalakítjuk az íróasztalunkat a tanulás is könnyebben fog menni. Ebben a bejegyzésben erre mutatok pár ötletet.

panni képei 136

Én a füzeteimet, amik nem közvetlenül kapcsolódnak az iskolához, például gyakorolni, vagy rajzolni szoktam bennük, egy feldíszített cipős dobozban tartom.

panni képei 137  panni képei 138

A cipős doboz alját a doboz alá helyeztem és a kettő közé tettem be a könyvjelzőimet. Sajnos, nem igazán használom őket, pedig hasznos lenne.

panni képei 142

A könyvek mellett egy kis fa dobozkát tartok.

panni képei 143  panni képei 145

A dobozban egy másik dobozka kap helyet, amiben egy papírgyűjtés során szerzett apró, pici jegyzetpapírok helyezkednek el.

panni képei 146

A dobozka alá rotringhegyeket, celluxot, szénceruzát (egy széndarabot alufóliába tekertem, hogy ne fogja össze használat közben a kezem), kis, általam készített papírdobozkába hegyezőket és piros és kék korongok tárolására használható dobozba radírokat helyeztem.

panni képei 151

A régi, tolltartómat, amit már nem hordok iskolába, mert a cipzárja tönkrement ceruzák és filctollak tárolására használom.

panni képei 153

A ceruzáimat, tollaimat, zsírkrétáimat mind, mind külön ceruzatartóban tartom. A képen láthatjátok a minyonos ceruzatartómat, amit egy másik bejegyzés keretén belül mutattam be.

panni képei 154 panni képei 155

A másik két ceruzatartót rendkívül egyszerű elkészíteni. Egy konzervdoboz méretéhez igazítva vágjatok le egy régi harisnyát, vagy egyéb ruhadarabot, majd varrjátok össze alul és húzzátok rá a konzervdobozra és kész is a ceruzatartó.

panni képei 156

Ezt a ceruzatartót még tavaly, egy videó alapján készítettem el, amit itt nézhetsz meg.

panni képei 155

A pici tartót, amit gémkapcsok tárolására használok wc papír gurigából készíthetitek el. Vágjátok méretre a gurigát, majd borítsátok be színes papírral, majd anyagcsíkot tekerjetek rá, és ragasszátok le a végét!

Ezek az én ötleteim, remélem tetszettek!

cropped-vc3a9dd-a-fc3b6ldet-cc3admer.png

Álmaim városa

Sziasztok!

Pár napja beszélgettem az egyik barátnőmmel arról, hogy mit kellene megváltoztatnunk a városokban, és a következő eredményre jutottunk:

Levegő tisztaságának szempontjából:

  1.  Ültessünk sok fát, mert a növények elnyelik a széndioxidot, és cserébe oxigént bocsátanak ki,  emellett a város képe is szebb lesz tőle. Betonsivatagok helyett, sokkal hangulatosabb egy, egy árnyas park.
  2. Tegyük olcsóbbá a tömegközlekedési eszközöket, hogy az emberek inkább azt használják autók helyett.
  3. Városi közlekedésre tökéletesek az elektromos autók, használjuk azokat.
  4. Építsünk mindenhova bicikli utakat, hogy a kicsit félősebb embereknek se legyen ellenvetése a biciklizés ellen. (Álmaim városában a legtöbben biciklivel járnak.)
  5. A házak tetejére készítsünk kerteket, ültessünk fákat, hogy a városban is lehessen kertészkedni.
  6. Betonos udvarok helyett sokkal szebbek a füves udvarok, sok fával, növénnyel. Ezek az udvarok a gyerekek szempontjából is jobbak, mert biztonságosabb környezetben tudnak játszani.
  7. Rá kéne venni az embereket, hogy ne utazzanak egyedül az autójukban. Használják inkább a tömegközlekedést, vagy biciklizzenek.

Újrahasznosítás szempontjából:

  1. Egyes helyeken már megcsinálták, hogy a rászorulók minden egyes újrahasznosítható anyag beadott kilója után egy kg gyümölcsöt, vagy zöldséget kapnak.
  2. A jövő plázáját is létrehozhatnánk, aminek lényege, hogy az emberek bevisznek újrahasznosítható anyagokat, amiért kapott pénzt a plázához tartozó boltban el is költhetik, ahol csak újrahasznosított áruk vannak.
  3. Az újrahasznosítás alapja a szelektív hulladékgyűjtés, ami már szinte minden háztartásban jelen van, de az intézményekben még kevésbé. Ott is be kéne vezetni. (Az iskolánk is nemrég kezdte el.)

Egyéb ötletek:

  1. A házakat napelemekkel kéne fölszerelni, mert ez a városokban is megvalósítható megújuló energiaforrás. (Akkor sincs semmi gond, ha nem süt a nap, egy akkumulátor segítségével könnyen elraktározható az energia.)
  2. A műemlékjellegű házakat fel kéne újítani, a szebb városkép, és a történelmi emlékek védelme érdekében.
  3. A hajléktalanoknak munkát kellene adni, például lehetnének a közbiztonság felügyelői, vagy a változtatásokat is felügyelhetnék, vigyázhatnának a városra.
  4. A buszok tetejére növényeket ültethetnénk , és a kondenzvízzel locsolhatnánk őket.

Remélem, egyszer megvalósulnak ezek az ötletek, és egy igazán környezettudatos, szép városban élhetjük  mindennapjainkat. Az ötletek egy részét már megcsinálták, néhány viszont még megvalósításra vár. Remélem tetszettek az ötletek!