Iskolakezdés- Történelem füzet

Sziasztok!

Elérkezett az idő az év első iskolakezdéses bejegyzéséhez, amiben egy kreatív füzetborítót fogok bemutatni.

A lentebb látható füzetet a tesómnak készítettem. Neki minden füzete kapcsolódni fog az adott tantárgyhoz (mint ez is), nálam viszont kevésbé lesz kapcsolat, inkább a kinézet lesz a lényeg (de ezt majd meglátjátok).

történelm füzet1

Íme a füzet! A lényege, az, hogy 12 különböző történelmi eseményt ábrázol 12  “rekeszben” elhelyezve. Az első képen az ősember, a másodikon az első városállamok egyike, a harmadikon a rómaiak, a negyediken Szent István, az ötödiken Mátyás király, a hatodikon Amerika felfedezése, a hetediken a Nagy Enciklopédia első kötete, a nyolcadikon március 15., a kilencediken a kiegyezés, a tizediken az első, míg a tizenegyediken a második világháború, az utolsón pedig a füzet gazdája és ikertestvére látható. Középen egy kiválasztott betűtípussal írt történelem felirat kapott helyet. Minden kép fejlécén órák vannak, amik az időt szimbolizálják.

Az elején kijelöltem egy fehér rajzlapra a képek és a szöveg helyét, majd egy másik, vékonyabb papírra megrajzoltam a képeket (ez volt a legnehezebb rész 🙂 ). Kivágtam őket, majd az alaplapra ragasztottam. Kiválasztottam egy betűtípust és azzal felírtam a “történelem” feliratot. Fent ezt az állapotot láthatjátok. Már csak rá kellett ragasztani az egyszerű vonalas  füzetre és kész is lett. (A hátlapja sajnos hiányzik, még gondolkozom, hogy mi legyen rajta.)

történelem füzet11

Ezen a képen már fel van ragasztva az előlap.

Bevallom, amikor kitaláltam nem hittem volna, hogy meg tudom valósítani. Nem hittem, hogy mindegyiket le tudom rajzolni, de sikerült! A legtöbbet képről vagy kép segítségével alkottam. Az egész több napba telt, de nagyon megérte, a végeredmény és a tesóm öröme miatt is.

Remélem megtetszett, vagy ihletet kaptatok egy hasonló füzethez. Ha igen, ne habozzatok, vágjatok bele! (A tesóm blogját itt találjátok. Mindenképpen nézzetek be hozzá, ha még több ötletre vágytok, mivel hamarosan írni fog a többi füzetéről is.) Jó alkotást!

 

 

Reklámok

Miért jó a kézzel készített ajándék?

Sziasztok!

Ezzel a bejegyzéssel igyekszem a karácsonyra hangolódni, tartsatok velem!

Miért jó a kézzel készített ajándék? Ez lesz a mai poszt témája.

Sajnos, azt kellet tapasztalnom, hogy a karácsony sokaknak már nem is igazán a szeretetről szól, hanem a drágábbnál-drágább ajándékokról. Már november végén elözönlik az emberek a boltokat, szeretnék az ajándékokat gyorsan letudni, de ezekben az ajándékokban már nincs igazán szeretet. A saját kezűleg készített ajándékokkal azonban más a helyzet. Személyre szabottak, kedvesek, teli vannak szeretettel és az elkészíteni  őket is fantasztikus. Emellett miközben csinálod őket nagyon könnyen karácsonyi hangulatba kerülhetsz. Ne habozzatok, legyetek kreatívak és készítsetek ajándékot a családtagjaitoknak! Egy kis segítség.

Néhány kép a hangolódáshoz (forrás:Google):

1. Köröm

hangolódás10 hangolódás6 hangolódás7 hangolódás8 hangolódás9

2. Dekoráció

h13 hangolódás1 hangolódás2 hangolódás3 hangolódás4

3. Egyéb

hangolódás11 hangolódás12 h14 h15 h16

Karácsonyi diy ajándékötletek

Sziasztok!
Sajnálom,  hogy nagyon régóta nem volt poszt,  de az iskola és a különórák szinte az összes időmez elvették.  Az utóbbi egy héten azonban lelkes ajándékgyártásba kezdtem,  és úgy gondoltam megosztom az ötleteimet veletek is. Sajnos nem készítettem fotókat,  így azokat a képeket láthatjátok,  amik inspiráltak. Forrás: Google

1. Kisebb ajándékok: dugórénszarvas, könyvjelző

réni könyvjelző2könyvjelző
Ezek az ajándékok ideálisak lehetnek, egy nagyobb ajándék kíséréseként, vagy olyankor, ha a megajándékozottnak csak egy apróbb, de annál szebb ajándékkal szeretnénk kedveskedni. (Iskolásoknak pl. olyankor, ha nem a barátjukat húzzák, de szeretnék őt is megajándékozni.)

2. Saját készítésű füzet

füzet2füzet
Ennek szerintem mindenki örül.  Annyit kell tennetek,  hogy egy vastagabb lapot méretre vágtok,  megtervezitek a mintát,  majd lyukakat fúrtok rá és összefűzítek. Nem olyan nehéz,  mint aminek látszik!

3. Idézetek

idézetek
Idézetek,  kedves üzenetek átadásának számos módja van. Én színes papírokra írtam őket és befőttesüvegbe raktam. Szerintem ez is egy nagyon kedves ajándék lehet.

4. Aranyos karácsonyfadísz

karácsonyfadísz karácsonyfadísz2 karácsonyfadísz3

Ezt az ajándékot számtalan módon elkészíthetitek. Varhattok, fűzhettek, ragaszthattok, legyetek kreatívak!

5.Édességek

süti3 süti1 süti2

Szerintem ízléses csomagolással egy saját készítésű édesség tökéletes ajándék lehet akárki számára. Csinálhattok lekvárt, bon-bont, kekszet, sütit, a lényeg, hogy a megajándékozott érezze, hogy szívvel-lélekkel készítetted.

6. Ékszertartó, ékszerek

bracelets_DIY_10 ékszertartó2 ékszertartó

Ez az ajándék minden nőnek/lánynak tökéletes. Készítsetek ékszertartót, akár gyurmából, akár egy doboz beborításával, vagy más technikával, majd rakjatok bele ékszereket. Fűzhettek csomózhattok, vagy máshogy is elkészíthetitek őket.

7. Emlékalbum, képkeret

képkeret emlékalbum

Ez egy kicsit elcsépelt ajándék, de sokan örülnek neki. Készítsetek a összefoglalót a közös emlékekről, akár szépen elkészített képkeretekbe rakva, vagy egy album, esetleg naptár keretében. Ideális ajándék lehet  régi ismerősöknek, családtagoknak.

8. Gyertya, mécsestrató

gyertyatartó3 gyertyatartó gyertyatartó2

A gyertya elkészítéséhez nem lesz másra szükségetek, csak régi gyertyacsonkokra. Ha felolvasztjátok őket kreatívabbnál-kreatívabban tudjátok őket újrafelhasználni. Mécsestartó elkészítéséhez is számtalan tippet találhattok az interneten. Mindkét ajándék nagyon hangulatos, üde színt vihetnek az unalmas téli estékbe.

9. Telefontok

telefontok telefontok2

Varrásra fel!

10. Kreatív ajándékok

kreatív

Itt tényleg elengedhetitek a fantáziátokat! Ennek a pontnak az a lényege, hogy olyan ajándékokat állítsatok össze, melyet a megajándékozott tud elkészíteni. Gondolok itt süti alapanyagokra recepttel, vagy bármi hasonlóra. Ezt az ajándékot olyan embereknek ajánlom, akik szeretnek kreatívkodni, alkotni.

Remélem tetszettek ezek az ötletek és meg fogjátok valósítani őket! Persze ebben a posztban nem említettem mindent, úgyhogy lehetséges még egy ilyen bejegyzés érkezése is, emellett számíthattok egy Miért jó a kézzel készített ajándék? típusú karácsonyi posztra is.