Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben meg szeretném megosztani veletek a Gyerekegyetem nevezetű táborban történt eseményeket, az itt szerzett élményeimet. A lentebb olvasható szöveget a tábor élménybeszámoló pályázatára írtam, de szerettem volna itt is elmondani a tapasztalataimat.
Bogár került a fülembe, avagy furcsa élményem a Gyerekegyetemen
Anyukám ébresztésére keltem fel. Nem tudtam hova tenni a dolgot, hiszen nyár volt, de pár másodperc múlva tudatosult bennem, ma van a Gyerekegyetem 2. napja! Erre kicsit aktívabban próbáltam kikecmeregni az ágyból, mert a korai kelés ellenére is alig vártam, hogy ott lehessek. A tegnapi nap, ugyanis fantasztikus volt.
Hétfőn amint megérkeztem, megkaptam a jegyzetfüzetet, a táskát és a pólót, majd kezdődhetett az ismerkedés. Kezdetben mindenki némán ült az óriási előadóteremben, ami bár sokkal kisebb volt annál, ahol az előadások folytak, a magányosan üldögélő kis egyetemistáknak így nekem is, nagyon nagynak tűnt. A tankörvezetők akasztófával és ehhez hasonló játékokkal igyekeztek oldani a hangulatot, nem sok sikerrel. A csendben üldögélésnek az elindulás vetett véget. Átsétáltunk a Q épületbe, és közben beszélgetni kezdtünk, barátokat szereztünk és sokkal jobban éreztük magunkat, mint a théta csoport tankörtermében. A program egy rövid megnyitóval kezdődött, majd a rektor úr tartott egy rendkívül izgalmas előadást a víz ereje címmel. A humora és a „bagoly” jelenléte jól oldotta a hangulatot, így már egymással beszélgetve, ismerkedve indultunk a szabadidős tevékenységre. A fűben üldögélve úgy-ahogy megtanultuk egymás nevét, majd elindultunk az első szemináriumra, ördöglakatot készíteni. Dél felé ebédeltünk, és közben rengeteget nevettünk. A közös asztal még jobban összekovácsolta a csoportot, alkalmat nyújtott a beszélgetésre. A nap második előadása Mágikus fizika néven szerepelt az órarendünkben. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy senki sem számított annyi látványos kísérletre és izgalmas magyarázatokra, amiben ott részünk volt. Mindenkit elvarázsolt az előadás, és én titokban azt kívántam, bárcsak ilyen lenne minden fizika óra. Diótörés a fejen, égő virágpor, cseppfolyós nitrogén….Hogy csak párat említsek a szemkáprásztató kísérletekből. A nap utolsó programja a hologram készítés volt.
Ezek után az élmények után érthető a várakozással vegyes izgalmam, amivel a keddi napra tekintettem. Ilyenkor még semmit sem sejtettem a rám leselkedő veszélyről, de valamit még is megérezhettem, mert fintorogva néztem az órarendem közepén terpeszkedő sport elnevezésű programot. De nem maradt sok időm a mérgelődésre, ugyanis elkezdődtek a második nap programjai és engem ismét beszippantott a Gyerekegyetem varázsa. A hatalmas előadóterem, a rengeteg hozzám hasonlóan érdeklődő, közel egykorú gyerek, akik lehet, hogy egyszer ide fognak járni, a köszöngetések a más csoportba osztott ismerősöknek és az estleges késők megtapsolása, mind-mind hozzájárult ahhoz a hangulathoz amiért (is) nagyon szeretem ezt a tábort. A várakozást a tábor 3. előadása szakította meg. Az előadó részletesen, de mégsem unalmasan taglalta a pénz történetének különböző állomásait, megemlített különleges fizetőeszközöket (pl. kaori kagyló, kőpénzek, tollpénz, csontok, koponyák…), majd a bemutató végén még kérdésekre is maradt idő amikre az oktató készségesen válaszolt
Úgy elszaladt az idő, hogy észre sem vettem, hogy a sport következik. Nem túl boldogan baktattam az egyetem sportpályái felé. A választható tevékenységek közül én a röplabdára tettem le a voksom. Így a csoportom többi lánytagjával egyetemben elindultam a mutatott irányba. Itt ért az első meglepetés, ugyanis a pályát homok borította és a tűző nap sem volt nagyon az ínyemre. Itt találkoztam egyik évfolyamtársammal, akivel fél óra próbálkozás után úgy döntöttünk, hogy átmegyünk teniszezni. Ez több szempontból is jó döntésnek bizonyult, ugyanis itt árnyék volt, nem volt homok és még ismerősök is akadtak. Épp kezdtem belemerülni a számomra új sport világába, amikor a fülem körül csiklandós érzést tapasztaltam. Odakaptam a kezem, de már nem volt ott semmi. A program lassan véget ért, én meg bevonultam az öltözőbe, amikor…. Furcsa érzést tapasztaltam a fülemben. Mintha egy bogár lenne benne. Ijedten magamra kapkodtam a ruháimat, majd az első felnőtthöz odarohantam és elmondtam neki a félelmemet, miszerint egy bogár van a fülemben. Szerencsére ekkor ért oda az egyik tankörvezetőm, aki bevezényelt az öltözőbe, majd vizet öntött a fülembe. A furcsa érzés megszűnt, de Dóri (a lány aki vizet öntött a fülembe), úgy határozott, hogy elvisz az orvosi szobába. Az út felettébb viccesen telt, és örültem, hogy kicsit jobban megismertem az egyik csoportvezetőt, amire lehet, hogy máskor nem lett volna lehetőségem. Az orvos azt mondta, hogy ha gond van jöjjek vissza, de szerencsére erre nem volt szükség. A trauma túlélésének jutalmául előre megtudtam, hogy mi lesz az ebéd és bár akkor elég szörnyű volt átélni a történteket, utólag már nevetek ezen az abszurd eseten.
Délután során még egy maradandó élményre tettem szert, a nyelvekről szóló előadás jóvoltából. Sok érdekességet megtudtam, de az előadás számomra legtanulságosabb része mégis az volt, hogy egy spanyolul és egy olaszul beszélő ember milyen könnyen megérti egymást. Ezt és a többi elhangzott gondolatot is biztosan figyelembe veszem a második tanulni kívánt nyelv kiválasztásakor.
A tábor többi programja is a fentebb leírtakhoz hasonlóan szuper volt, még az autókról szóló előadás is felkeltette az érdeklődésemet, pedig eddig nem nagyon izgattak a járművek. Engem annyira lekötött az előadás, hogy nem is figyeltem a többiekre, de az egyik csoporttársam mesélte, hogy élmény volt nézni a fiúk érdeklődő és izgatott arckifejezéseit, amit a téma és az előadás váltott ki. A legjobb az egész Gyerekegyetemen szerintem az, hogy olyan témákat is izgalmasan, figyelemfelkeltően mutatnak be, amikről azt hinnéd, hogy nem is érdekelnek. Ha valaki érdeklődő és nyitott a tudományokra, akkor (ahogy én is) a bőség zavarával fog küzdeni és már nem az lesz a probléma, hogy ötlete sincs, hogy mit fog csinálni felnőtt korában, hanem az, hogy túl sok van. Már a tábor kezdete óta érlelődött bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne ide járni, de a diplomaosztón csak megerősítésre találtam, ugyanis az oklevelemet e szavakkal kaptam kézhez: „Gratulálok! Szívesen látunk a BME-n.” Ebben a táborban nem csak szó szerint hanem átvitt értelemben is bogár került a fülembe, kinyílt az érdeklődésem és új izgalmas dolgokat fedeztem fel.
Remélem tetszett ez a kis élménybeszámoló, hamarosan újabbal jelentkezem! 🙂
panniviola 