Életem legjobb hete, avagy cserediák program Franciaországba (1. rész)

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben a franciaországi kalandjaimat fogom elmesélni. Jó olvasást!

Az egész történet egy matek  órai megjegyzéssel kezdődött. A tanárunk elmondta, hogy a párhuzamos osztályban van két cserediák, és ők mostantól velünk fognak matekra járni. Egyik barátnőmmel (Bizsi) nagyon belelkesedtük, mert az igazat megvallva ezelőtt (bár több mint 5 éve tanultam angolul) sose beszéltem hosszabban külföldiekkel. Másnap meg is érkezett a két lány, és Bizsi volt az első, aki fordíthatott. Még lelkesebbek lettünk. Hamarosan azonban kiderült, hogy az egyik cserediák nem érzi igazán jól magát itt, ezért egy hónappal előbb hazarepül. Néhány barátnőmmel ezért úgy döntöttünk, hogy búcsúbulit rendezünk neki, hogy jó emlékekkel hagyja el az országot. A buli csak növelte az amúgy is hatalmas lelkesedésünket, és az őszi szünetben egy napot töltöttem Bizsivel és az itt maradt franciával. Egy hónap múlva azonban elérkezett az újabb búcsúbuli ideje. A másik lány is hazarepült. Ez az időszak október közepétől december elejéig tartott. Hamarosan azonban minden erőnket a felvételi foglalta le, ameddig a franciák hazautazásától számítva már csak másfél hónap volt.

Ez az idő gyorsan eltelt, és én azon kaptam magam, hogy felfele sétálok a jól ismert iskola lépcsőjén. Az első emeleti fordulónál megakadt a szemem egy plakáton “Cserediák program Dél-Franciaországba” állt rajta. Bár mióta először találkoztam a franciákkal az volt a vágyam, hogy én is lehessek cserediák, gyorsan elkaptam a szemem, mert minden erőmmel a felvételire akartam figyelni. Lefelé sétálva azonban már jól megnéztem a plakátot, és megtudtam, hogy az úticél Montpellier (azt még nem írtam le, de az eddig említett francia lányok Bretagne-ból jöttek, szóval a két hely elég messze van egymástól, de ez egyáltalán nem zavart). Aznap Bizsi nálam aludt, és megállapodtunk, hogy hétfőn több információt is szerzünk a programról.

A francia tanár elmondta, hogy még nem biztos, hogy tudunk jönni, mert ez a program eredetileg a középiskolások számára van meghirdetve, de szerencsékre pont maradt két üres hely, így mehettünk! Bizsi anyukáját könnyű volt meggyőzni, és hatására anyukám is belement, hogy egy hetet tőlük 1600 km-re töltsek. Az igazat megvallva én is nagyon féltem, nem tudtam, hogy hogy fog elsülni a dolog, de most már nem volt visszaút.

A program lényege, hogy mindenki kap egy francia párt, akinél az egy hét során lakni fog, és aki náluk fog lakni. A családok gondoskodnak a cserediák lakásáról, étkeztetéséről, és ők fizetik a programokat a saját országban (tehát nekem kellett előzetesen fizetnem a franciák magyarországi programjait, de pl a franciaországi múzeumbelépőt a cserediákom családja fizette), így a költségek az utazásra korlátozódtak. Márciusban a franciák látogattak Budapestre, mi pedig áprilisban utaztunk.

Március 8-án az első pár tanítási óra után apukámmal és Bizsivel elindultunk a reptérre. Előzetesen megkaptuk a franciák elérhetőségeit, és mindketten beszélgettünk a párunkkal, szóval valamennyire már ismertük őket. Mindketten nagyon izgatottak voltunk, mert még egyikünk se volt a reptéren, úgyhogy míg várakoztunk felmentünk a teraszra. Később kiderült, hogy láttuk leszállni a franciák gépét!

Izgatottan figyeltük a kaput, majd hirtelen kitódult egy csapat fiatal bőröndökkel. Bizsi könnyen megtalálta párját Charlotte-ot, mert előzetesen skypoltak, és pár perc múlva én is felleltem Ninát. Az autóban egy ideig csendben ültünk, majd egy idő után beindult a beszélgetés. Először kitettük Bizsiéket, majd hazamentünk. Ebéd után városnézésre indultam Ninával. Voltunk a Gellért-hegyen, a Szabó Ervin Könyvtár gyönyörű termeiben, majd hazajöttünk. Itthon én fizikát tanultam, mert a franciák ittléte ellenére nekünk volt tanítás, Nina meg elaludt (reggel ötkor kellett kelniük…). Másnap reggel a Deák térre kísértem, ahol a többiekkel találkoztunk.A franciák programokra, mi magyarok pedig iskolába indultunk.

Csütörtökön mi iskolában voltunk, és fél ötre kellett a terror háza elé mennünk. Hozzám és Bizsihez egy másik barátnőnk is csatlakozott, és együtt töltöttük a délutánt a francia lányokkal. Vettük nekik kürtőskalácsot (ízlett nekik, nem úgy mint a később kipróbált túró rudi, amit Nina furcsának bélyegzett), sétáltunk az Andrássy úton, és sokat beszélgettünk.

Pénteken délután mehettünk volna mi is az állatkertbe a franciákkal, de esett az eső, így ez a program elmaradt. Nagyot csalódtunk, de hamarosan új programot találtunk ki: hárman elvittük a két franciát a Parlamentbe. Még sosem jártam ott azelőtt, úgyhogy ez nekem is új élmény volt. A látogatás után együtt csokifondüztünk nálunk, rengeteget nevettünk, és sokat beszélgettünk. Szerintem ez volt az egyik legjobb élmény az itt tartózkodásuk alatt.

A szombat már kicsit bonyolultabb volt. Bizsivel egy verseny döntőjére kellett mennünk, és az angoltanárunk vállalta, hogy vigyáz a cseréinkre, hiszen az ő lánya is benne volt a programban, így aznap nem sokat láttuk a franciákat.

Vasárnap szabad program volt. Szüleimmel Esztergomot akartunk célba venni, de Ninának nagyon megtetszett az állatkert, ezért tesóimmal elkísértük oda. Szerintem mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, bár kissé hideg volt, és a macik is elköltöztek…. Este vásárolni kísértem Ninát.

Hétfőn az Aquaworld volt a program a franciákkal közösen. Erről nem szeretnék túl sokat írni, mert nem igazán úgy sült el számomra, ahogy szerettem volna (bár erről nem a tanárok vagy a franciák tehettek….).

Kedden a franciák a mi sulinkat nézték meg, ahol épp egy fesztivál volt, és ők is tartottak előadást. Ez a tervezettnél kicsit rövidebb lett, úgyhogy volt időnk körbevezetni cseréinket az iskolában (mi legalábbis ezt tettük). Délután a franciák a vállalkozó kedvű magyarokkal szabadulószobába mentek, de én már kicsit fáradt voltam, ezért nem csatlakoztam. A program befejeződése után a délután hátralevő részét szuvenír és kürtőskalács vásárlással töltöttem Ninával (az elején kicsit unatkoztam, amikor fél óra alatt választott ki két mágnest,de utána sokat beszélgettünk, amit nagyon élveztem), majd hazajöttünk pizzázni (közben mutattunk Ninának néhány magyar néptáncot felvételről 🙂 ), majd felkerekedtünk, hogy megnézzük a várost éjszaka. Budapest magában is elég szórakoztató, de mi közben talán a legviccesebb játékot játszottuk: megpróbáltuk kimondani a másik nyelv szavait. Rengeteget nevettünk, mert mi a fura torokhangokat, ő meg a “gy”-t és a “g”-t hallotta ugyanolyannak.

Másnap reggel kikísértük a reptérre a franciákat, és búcsút vettünk tőlünk, bár szerencsére csak egy hónapra.

Összefoglalva, először kicsit csalódtam, amikor Nina nem beszélt sokat, és azt is a kicsit, amit mondott néha túlságosan franciás kiejtéssel tette, de pár nap után már nagyon jókat tudtunk beszélgetni. Nem is tudnám már megmondani, hogy miről fecsegtünk, csak arra emlékszem, hogy közben végig nagyon jól éreztem magam. Nina rendkívül aranyos lánynak bizonyult (és ezt a franciaországi látogatás csak megerősítette), és gonosznak éreztem magam, amiért az elején elítéltem a rosszabb nyelvtudásáért. Végtére is nem egy nyelvtanárra, hanem egy barátnőre vágytam, és ezt Nina személyében teljes mértékben meg is kaptam.

Remélem éveztétek ezt a kis beszámolót! A történet izgalmasabb felével, tehát a magával az utazással hamarosan jövök.

 

Reklámok