Nyári unaloműző: Családi híradó

Biztos vagyok benne, hogy sokan érzitek úgy, hogy a nyári szünet alatt nem nagyon tudtok mit kezdeni magatokkal. Én is így voltam ezzel július 27-én, amikor egyszer csak eszembe jutott egy tavalyi, nem megvalósult kezdeményezés: a családi híradó. Tesócskáimmal rögtön meg is osztottam az ötletet, mire az egyikük fanyalogva, a másikuk lelkesen, belement. Ekkor jött az újabb idea: csináljuk angolul! Jó nyelvgyakorlás, fejlődik a kiejtésünk, a nyelvtanunk, a szókincsünk, tehát miért is ne? Hozzá is láttunk a forgatáshoz. Mint egy igazi híradóban, a “bemondó” felolvasta a témát, majd interjúbejátszások, narrált képsorok következtek. Különböző témák is helyet kaptak, pl. időjárás, sport, programajánló, stb. Egyik tesócskám még “bevezetőt” is készített egy telefonos videóvágó segítségével. Már csak a vágás volt hátra és miután ez is kész lett boldogan mutattuk be az elkészült kisfilmet a szülőknek.

Eddig 2-t csináltunk, folyamatosan fejlesztve a vágást és a felvételek minőségét. Ez a program amellett, hogy szórakoztató, nagyon hasznos is. Játékosan tanulsz nyelvet, videóvágást, videózást. Próbáljátok ki ti is, ha van kedvetek! 🙂

Reklámok

Nyelvtanulás

Sziasztok!

Nagyon régóta nem volt poszt, de remélem az őszi szünet alatt ez változni fog. 🙂 Ma a nyelvtanulásról fogok nektek egy kicsit írni, hogy én milyen taktikákat szoktam alkalmazni. Ezek sajnos nem adnak teljes tudást, de nyelvórák mellett jó kiegészítők amivel továbbképezhetitek magatokat.

Az első a Duolingo nevű oldal, amit itt találhatsz. Biztos sokan ismeritek, de aki nem annak mesélek egy kicsit róla. Különböző témákkal találkozhatsz, amik egymás után nyílnak meg. Csak akkor foglalkozhatsz a következővel, ha az előtte lévővel már kész vagy. A leckékben egyaránt vannak hallás után beírandó szövegek, fordítások és kiejtésgyakorlások is. Nagyon sokat segít a szórend, és a nyelvtan megtanulásában is. Beállíthatsz napi célt, a boltban pedig  Lingotért vásárolhatsz, amit a leckék végén kapsz. A motivációról sem feledkeznek meg, így egy-egy lecke elvégzése után kiírja, hogy mennyire beszélsz folyékonyan angolul. A megmártózás menüpont alatt pedig szövegeket fordíthatsz, természetesen nem jutalom nélkül. Applikáció is van  hozzá, így bármikor hozzáférhetsz. Azt azonban tudni kell róla, hogy nem szótanító program, ezért én ezt a feladatot az Ankira bíztam.

Anki a klasszikus szókártyás módszer digitális megfelelője. Egyszerűen beírod a szavak első (látható) és a hátsó oldalát. Miután beírtad a szavakat elkezdheted a tanulást. Megmutatja a kártya felső felét, majd ha tudod a szót akkor rákattinthatsz az alsó Válasz mutatása gombra. Itt néhány lehetőséget mutat, ahol értékelheted, hogy hogy ment az adott szó. Ettől függően fogja kérdezni a későbbiekben. Ha minden nap megcsinálod, az nagyban segíti a tanulást. Pontos elv alapján működik, tudja, hogy az adott szót mikor kell kérdezni. Én főként a Duolingo szavait szoktam beleírni, de akár történelmet, vagy más tantárgyat is tanulhatsz vele. Ahogy az előbbi, ez is megtalálható alkalmazás formában, amit gyakran szoktam használni.

Remélem sikerült kedvet csinálnom ezekhez a programokhoz, jó nyelvtanulást! 🙂