Életem legjobb hete, avagy cserediák program Franciaországba (1. rész)

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben a franciaországi kalandjaimat fogom elmesélni. Jó olvasást!

Az egész történet egy matek  órai megjegyzéssel kezdődött. A tanárunk elmondta, hogy a párhuzamos osztályban van két cserediák, és ők mostantól velünk fognak matekra járni. Egyik barátnőmmel (Bizsi) nagyon belelkesedtük, mert az igazat megvallva ezelőtt (bár több mint 5 éve tanultam angolul) sose beszéltem hosszabban külföldiekkel. Másnap meg is érkezett a két lány, és Bizsi volt az első, aki fordíthatott. Még lelkesebbek lettünk. Hamarosan azonban kiderült, hogy az egyik cserediák nem érzi igazán jól magát itt, ezért egy hónappal előbb hazarepül. Néhány barátnőmmel ezért úgy döntöttünk, hogy búcsúbulit rendezünk neki, hogy jó emlékekkel hagyja el az országot. A buli csak növelte az amúgy is hatalmas lelkesedésünket, és az őszi szünetben egy napot töltöttem Bizsivel és az itt maradt franciával. Egy hónap múlva azonban elérkezett az újabb búcsúbuli ideje. A másik lány is hazarepült. Ez az időszak október közepétől december elejéig tartott. Hamarosan azonban minden erőnket a felvételi foglalta le, ameddig a franciák hazautazásától számítva már csak másfél hónap volt.

Ez az idő gyorsan eltelt, és én azon kaptam magam, hogy felfele sétálok a jól ismert iskola lépcsőjén. Az első emeleti fordulónál megakadt a szemem egy plakáton “Cserediák program Dél-Franciaországba” állt rajta. Bár mióta először találkoztam a franciákkal az volt a vágyam, hogy én is lehessek cserediák, gyorsan elkaptam a szemem, mert minden erőmmel a felvételire akartam figyelni. Lefelé sétálva azonban már jól megnéztem a plakátot, és megtudtam, hogy az úticél Montpellier (azt még nem írtam le, de az eddig említett francia lányok Bretagne-ból jöttek, szóval a két hely elég messze van egymástól, de ez egyáltalán nem zavart). Aznap Bizsi nálam aludt, és megállapodtunk, hogy hétfőn több információt is szerzünk a programról.

A francia tanár elmondta, hogy még nem biztos, hogy tudunk jönni, mert ez a program eredetileg a középiskolások számára van meghirdetve, de szerencsékre pont maradt két üres hely, így mehettünk! Bizsi anyukáját könnyű volt meggyőzni, és hatására anyukám is belement, hogy egy hetet tőlük 1600 km-re töltsek. Az igazat megvallva én is nagyon féltem, nem tudtam, hogy hogy fog elsülni a dolog, de most már nem volt visszaút.

A program lényege, hogy mindenki kap egy francia párt, akinél az egy hét során lakni fog, és aki náluk fog lakni. A családok gondoskodnak a cserediák lakásáról, étkeztetéséről, és ők fizetik a programokat a saját országban (tehát nekem kellett előzetesen fizetnem a franciák magyarországi programjait, de pl a franciaországi múzeumbelépőt a cserediákom családja fizette), így a költségek az utazásra korlátozódtak. Márciusban a franciák látogattak Budapestre, mi pedig áprilisban utaztunk.

Március 8-án az első pár tanítási óra után apukámmal és Bizsivel elindultunk a reptérre. Előzetesen megkaptuk a franciák elérhetőségeit, és mindketten beszélgettünk a párunkkal, szóval valamennyire már ismertük őket. Mindketten nagyon izgatottak voltunk, mert még egyikünk se volt a reptéren, úgyhogy míg várakoztunk felmentünk a teraszra. Később kiderült, hogy láttuk leszállni a franciák gépét!

Izgatottan figyeltük a kaput, majd hirtelen kitódult egy csapat fiatal bőröndökkel. Bizsi könnyen megtalálta párját Charlotte-ot, mert előzetesen skypoltak, és pár perc múlva én is felleltem Ninát. Az autóban egy ideig csendben ültünk, majd egy idő után beindult a beszélgetés. Először kitettük Bizsiéket, majd hazamentünk. Ebéd után városnézésre indultam Ninával. Voltunk a Gellért-hegyen, a Szabó Ervin Könyvtár gyönyörű termeiben, majd hazajöttünk. Itthon én fizikát tanultam, mert a franciák ittléte ellenére nekünk volt tanítás, Nina meg elaludt (reggel ötkor kellett kelniük…). Másnap reggel a Deák térre kísértem, ahol a többiekkel találkoztunk.A franciák programokra, mi magyarok pedig iskolába indultunk.

Csütörtökön mi iskolában voltunk, és fél ötre kellett a terror háza elé mennünk. Hozzám és Bizsihez egy másik barátnőnk is csatlakozott, és együtt töltöttük a délutánt a francia lányokkal. Vettük nekik kürtőskalácsot (ízlett nekik, nem úgy mint a később kipróbált túró rudi, amit Nina furcsának bélyegzett), sétáltunk az Andrássy úton, és sokat beszélgettünk.

Pénteken délután mehettünk volna mi is az állatkertbe a franciákkal, de esett az eső, így ez a program elmaradt. Nagyot csalódtunk, de hamarosan új programot találtunk ki: hárman elvittük a két franciát a Parlamentbe. Még sosem jártam ott azelőtt, úgyhogy ez nekem is új élmény volt. A látogatás után együtt csokifondüztünk nálunk, rengeteget nevettünk, és sokat beszélgettünk. Szerintem ez volt az egyik legjobb élmény az itt tartózkodásuk alatt.

A szombat már kicsit bonyolultabb volt. Bizsivel egy verseny döntőjére kellett mennünk, és az angoltanárunk vállalta, hogy vigyáz a cseréinkre, hiszen az ő lánya is benne volt a programban, így aznap nem sokat láttuk a franciákat.

Vasárnap szabad program volt. Szüleimmel Esztergomot akartunk célba venni, de Ninának nagyon megtetszett az állatkert, ezért tesóimmal elkísértük oda. Szerintem mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, bár kissé hideg volt, és a macik is elköltöztek…. Este vásárolni kísértem Ninát.

Hétfőn az Aquaworld volt a program a franciákkal közösen. Erről nem szeretnék túl sokat írni, mert nem igazán úgy sült el számomra, ahogy szerettem volna (bár erről nem a tanárok vagy a franciák tehettek….).

Kedden a franciák a mi sulinkat nézték meg, ahol épp egy fesztivál volt, és ők is tartottak előadást. Ez a tervezettnél kicsit rövidebb lett, úgyhogy volt időnk körbevezetni cseréinket az iskolában (mi legalábbis ezt tettük). Délután a franciák a vállalkozó kedvű magyarokkal szabadulószobába mentek, de én már kicsit fáradt voltam, ezért nem csatlakoztam. A program befejeződése után a délután hátralevő részét szuvenír és kürtőskalács vásárlással töltöttem Ninával (az elején kicsit unatkoztam, amikor fél óra alatt választott ki két mágnest,de utána sokat beszélgettünk, amit nagyon élveztem), majd hazajöttünk pizzázni (közben mutattunk Ninának néhány magyar néptáncot felvételről 🙂 ), majd felkerekedtünk, hogy megnézzük a várost éjszaka. Budapest magában is elég szórakoztató, de mi közben talán a legviccesebb játékot játszottuk: megpróbáltuk kimondani a másik nyelv szavait. Rengeteget nevettünk, mert mi a fura torokhangokat, ő meg a “gy”-t és a “g”-t hallotta ugyanolyannak.

Másnap reggel kikísértük a reptérre a franciákat, és búcsút vettünk tőlünk, bár szerencsére csak egy hónapra.

Összefoglalva, először kicsit csalódtam, amikor Nina nem beszélt sokat, és azt is a kicsit, amit mondott néha túlságosan franciás kiejtéssel tette, de pár nap után már nagyon jókat tudtunk beszélgetni. Nem is tudnám már megmondani, hogy miről fecsegtünk, csak arra emlékszem, hogy közben végig nagyon jól éreztem magam. Nina rendkívül aranyos lánynak bizonyult (és ezt a franciaországi látogatás csak megerősítette), és gonosznak éreztem magam, amiért az elején elítéltem a rosszabb nyelvtudásáért. Végtére is nem egy nyelvtanárra, hanem egy barátnőre vágytam, és ezt Nina személyében teljes mértékben meg is kaptam.

Remélem éveztétek ezt a kis beszámolót! A történet izgalmasabb felével, tehát a magával az utazással hamarosan jövök.

 

Nyári élményeim 3: szauna

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben szeretném megosztani veletek a nyár egyik nagy élményét, a szaunázást.

Egyik nap ebéd után felkerekedtünk, és elindultunk egy strandra, amit tegnap este választottunk ki, és ez volt az első (de valószínűleg nem utolsó) látogatásunk ott. Miután megérkeztünk felfedeztük a helyet és úsztunk pár hosszt a nagy medencében, majd kezdődhetett a kaland.

Anyukámmal lesétáltunk a szaunához vezető lépcsőn, majd én áttanulmányoztam a kiírást (többször is), így a végén már fejből tudtam az előírásokat. (1. Előtte zuhanyozzon le! 2. Törölje szárazra magát! 3. Törölközőjére üljön, ne érintkezzen a felülettel stb……) Anyukám bement, viszont nekem nem volt bátorságom..akkor még! Miután rájöttem, hogy én mégis be akarok menni, visszarohantam a tesóimhoz, és az egyiket sikerült meggyőznöm arról, hogy jöjjön velem, így repültünk vissza. Anyukám épp akkor jött ki. Megvártuk, hogy lezuhanyozzon, majd a félelmeinket legyőzve, beléptünk a hőségbe.

A tesóm pár másodperc múlva kiment, és én legnagyobb szerencsémre nem követtem a példáját. Az elején fullasztó volt, szájon át lélegeztem, mert úgy éreztem, hogy felég az orrom. Bent mindenki nagyon kedves volt, kaptam sok bátorító pillantást, sokan szóba elegyedtek egymással. Egy idő után lassan felálltunk (ez is előírás 🙂 ) és  kimentünk a zuhanyzó részhez. Ezután jött a legjava! Volt szerencsém megmártózni egy középkori fürdőedényre hajazó dézsára. Ilyenkor éltem át az újjászületés érzését, amikor nyakig bemerültem a hideg vízbe. Fantasztikus volt!

Mentünk még egy kört, és én ezt is nagyon élveztem. Az újabb újjászületés után kifeküdtünk egy nyugágyra, és én végtelenül nyugodtnak, boldognak, kiegyensúlyozottnak éreztem magam. A végén még sétáltunk is egy kicsit, és az egész olyan tökéletes volt!

Szerintem kötelezővé kéne tenni a szaunát! De tényleg. Ezt az érzést mindenkinek át kellene élnie, és azt is, hogy egy új dolgot próbált ki, amitől eddig félt! Menjetek szaunázni és legyetek boldogok! 🙂

Panniviola

Nyári élményeim 2: névnap

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben szeretném veletek megosztani a névnapom történetét.

Reggel fél 9-kor ébredtem apukám unszolására, ugyanis a telefonon akart felköszönteni a nagypapám. Kivánszorogtam, majd kiderült, hogy az egész felkelés felesleges volt, mert a vonal megszakadt. Na jó, ez így nem teljesen igaz, mivel nemsokára indulnunk kellett a másik nagyszülőkhöz. Gyors reggeli után be is szálltunk az autóba, és nemsokára ők is csatlakoztak. Az úticél Balatonfüred volt.

Miért kísértem el a nagyszüleimet? Mert nagyon szeretek utazni, a Balatonban fürdeni és a családom többi tagja is szorgalmazta az eltávolításomat, ugyanis még elő kellett készülniük a meglepetésekkel. 🙂

Az úton végig olvastam (Kalapos Éva: D.A.C. 5. részét), majd megérkezésünk után elintéztük az utazásunk okát (hű de titokzatos vagyok 🙂 ), majd apukámmal lementünk a strandra. Ő kint maradt, úgyhogy én egyedül vetettem bele magam a habokba. Kint a parton még beszélgettem egy kicsit apukámmal, majd visszaindultunk  a nagymamámért.  Ilyenkor kóstoltam meg életem legkülönlegesebb ízű és nevű fagyiját, a vulkánok ajándékát.

Hazaúton sokáig figyeltem a tájat és hagytam, hogy a gondolatok ki-be járkáljanak a fejemben, majd tovább olvastam a könyvet. Miután hazavittük a nagyimat bevásároltunk és közben felhívtuk az otthoniakat, akik még egy kis időt kértek, ezért apukámmal egy rövid autós városnézésre indultunk. Be kell valljam, hogy sosem volt erősségem az utcanevek megjegyzése, de abban a fél órában talán kicsit fejlődtem.

Mikor beléptem a lakásba az ajándékaim az asztalon terpeszkedtek. Az egész a levendula köré volt építve. (Igen, igen, levendula mániás vagyok…) Kaptam levendula szörpöt, amit azóta is boldogan fogyasztok (lehet, hogy lesz az elkészítéséről bejegyzés), levendulás barackos lekvárt, levendulás szappant, levendula szívet és még rengeteg lila dolgot. 🙂

(A képek sajátok és a minőségük nem a legjobb, ezen a későbbiekben javítani fogok. 🙂 )

A boldog bontogatás után, kezdődött az evés. Volt fagyi (igen, a fagyi mániám), palacsinta torta (a palacsinta mániám okán) és kagylós spagetti (a tenger mániám miatt). Este még filmet néztünk, majd fáradtan dőltünk be az ágyba.

Hasonló szokott lenni egy-egy naplóbejegyzésem is. 🙂 Remélem tetszett ez a kis beszámoló és tudtalak inspirálni vagy szórakoztatni titeket! 🙂

Nyári élményeim: Gyerekegyetem

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben meg szeretném megosztani veletek a Gyerekegyetem nevezetű táborban történt eseményeket, az itt szerzett élményeimet. A lentebb olvasható szöveget a tábor élménybeszámoló pályázatára írtam, de szerettem volna itt is elmondani a tapasztalataimat.

Bogár került a fülembe, avagy furcsa élményem a Gyerekegyetemen

Anyukám ébresztésére keltem fel. Nem tudtam hova tenni a dolgot, hiszen nyár volt, de pár másodperc múlva tudatosult bennem, ma van a Gyerekegyetem 2. napja! Erre kicsit aktívabban próbáltam kikecmeregni az ágyból, mert a korai kelés ellenére is alig vártam, hogy ott lehessek. A tegnapi nap, ugyanis fantasztikus volt.

Hétfőn amint megérkeztem, megkaptam a jegyzetfüzetet, a táskát és a pólót, majd kezdődhetett az ismerkedés. Kezdetben mindenki némán ült az óriási előadóteremben, ami bár sokkal kisebb volt annál, ahol az előadások folytak, a magányosan üldögélő kis egyetemistáknak így nekem is, nagyon nagynak tűnt. A tankörvezetők akasztófával és ehhez hasonló játékokkal igyekeztek oldani a hangulatot, nem sok sikerrel. A csendben üldögélésnek az elindulás vetett véget. Átsétáltunk a Q épületbe, és közben beszélgetni kezdtünk, barátokat szereztünk és sokkal jobban éreztük magunkat, mint a théta csoport tankörtermében. A program egy rövid megnyitóval kezdődött, majd a rektor úr tartott egy rendkívül izgalmas előadást a víz ereje címmel. A humora és a „bagoly” jelenléte jól oldotta a hangulatot, így már egymással beszélgetve, ismerkedve indultunk a szabadidős tevékenységre. A fűben üldögélve úgy-ahogy megtanultuk egymás nevét, majd elindultunk az első szemináriumra, ördöglakatot készíteni. Dél felé ebédeltünk, és közben rengeteget nevettünk. A közös asztal még jobban összekovácsolta a csoportot, alkalmat nyújtott a beszélgetésre. A nap második előadása Mágikus fizika néven szerepelt az órarendünkben. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy senki sem számított annyi látványos kísérletre és izgalmas magyarázatokra, amiben ott részünk volt. Mindenkit elvarázsolt az előadás, és én titokban azt kívántam, bárcsak ilyen lenne minden fizika óra. Diótörés a fejen, égő virágpor, cseppfolyós nitrogén….Hogy csak párat említsek a szemkáprásztató kísérletekből. A nap utolsó programja a hologram készítés volt.

Ezek után az élmények után érthető a várakozással vegyes izgalmam, amivel a keddi napra tekintettem. Ilyenkor még semmit sem sejtettem a rám leselkedő veszélyről, de valamit még is megérezhettem, mert fintorogva néztem az órarendem közepén terpeszkedő sport elnevezésű programot. De nem maradt sok időm a mérgelődésre, ugyanis elkezdődtek a második nap programjai és engem ismét beszippantott a Gyerekegyetem varázsa. A hatalmas előadóterem, a rengeteg hozzám hasonlóan érdeklődő, közel egykorú gyerek, akik lehet, hogy egyszer ide fognak járni, a köszöngetések a más csoportba osztott ismerősöknek és az estleges késők megtapsolása, mind-mind hozzájárult ahhoz a hangulathoz amiért (is) nagyon szeretem ezt a tábort. A várakozást a tábor 3. előadása szakította meg. Az előadó részletesen, de mégsem unalmasan taglalta a pénz történetének különböző állomásait, megemlített különleges fizetőeszközöket (pl. kaori kagyló, kőpénzek, tollpénz, csontok, koponyák…), majd a bemutató végén még kérdésekre is maradt idő amikre az oktató készségesen válaszolt

Úgy elszaladt az idő, hogy észre sem vettem, hogy a sport következik. Nem túl boldogan baktattam az egyetem sportpályái felé. A választható tevékenységek közül én a röplabdára tettem le a voksom. Így a csoportom többi lánytagjával egyetemben elindultam a mutatott irányba. Itt ért az első meglepetés, ugyanis a pályát homok borította és a tűző nap sem volt nagyon az ínyemre. Itt találkoztam egyik évfolyamtársammal, akivel fél óra próbálkozás után úgy döntöttünk, hogy átmegyünk teniszezni. Ez több szempontból is jó döntésnek bizonyult, ugyanis itt árnyék volt, nem volt homok és még ismerősök is akadtak. Épp kezdtem belemerülni a számomra új sport világába, amikor a fülem körül csiklandós érzést tapasztaltam. Odakaptam a kezem, de már nem volt ott semmi. A program lassan véget ért, én meg bevonultam az öltözőbe, amikor…. Furcsa érzést tapasztaltam a fülemben. Mintha egy bogár lenne benne. Ijedten magamra kapkodtam a ruháimat, majd az első felnőtthöz odarohantam és elmondtam neki a félelmemet, miszerint egy bogár van a fülemben. Szerencsére ekkor ért oda az egyik tankörvezetőm, aki bevezényelt az öltözőbe, majd vizet öntött a fülembe. A furcsa érzés megszűnt, de Dóri (a lány aki vizet öntött a fülembe), úgy határozott, hogy elvisz az orvosi szobába. Az út felettébb viccesen telt, és örültem, hogy kicsit jobban megismertem az egyik csoportvezetőt, amire lehet, hogy máskor nem lett volna lehetőségem. Az orvos azt mondta, hogy ha gond van jöjjek vissza, de szerencsére erre nem volt szükség. A trauma túlélésének jutalmául előre megtudtam, hogy mi lesz az ebéd és bár akkor elég szörnyű volt átélni a történteket, utólag már nevetek ezen az abszurd eseten.

Délután során még egy maradandó élményre tettem szert, a nyelvekről szóló előadás jóvoltából. Sok érdekességet megtudtam, de az előadás számomra legtanulságosabb része mégis az volt, hogy egy spanyolul és egy olaszul beszélő ember milyen könnyen megérti egymást. Ezt és a többi elhangzott gondolatot is biztosan figyelembe veszem a második tanulni kívánt nyelv kiválasztásakor.

A tábor többi programja is a fentebb leírtakhoz hasonlóan szuper volt, még az autókról szóló előadás is felkeltette az érdeklődésemet, pedig eddig nem nagyon izgattak a járművek. Engem annyira lekötött az előadás, hogy nem is figyeltem a többiekre, de az egyik csoporttársam mesélte, hogy élmény volt nézni a fiúk érdeklődő és izgatott arckifejezéseit, amit a téma és az előadás váltott ki. A legjobb az egész Gyerekegyetemen szerintem az, hogy olyan témákat is izgalmasan, figyelemfelkeltően mutatnak be, amikről azt hinnéd, hogy nem is érdekelnek. Ha valaki érdeklődő és nyitott a tudományokra, akkor (ahogy én is) a bőség zavarával fog küzdeni és már nem az lesz a probléma, hogy ötlete sincs, hogy mit fog csinálni felnőtt korában, hanem az, hogy túl sok van. Már a tábor kezdete óta érlelődött bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne ide járni, de a diplomaosztón csak megerősítésre találtam, ugyanis az oklevelemet e szavakkal kaptam kézhez: „Gratulálok! Szívesen látunk a BME-n.” Ebben a táborban nem csak szó szerint hanem átvitt értelemben is bogár került a fülembe, kinyílt az érdeklődésem és új izgalmas dolgokat fedeztem fel.

images

 

Remélem tetszett ez a kis élménybeszámoló, hamarosan újabbal jelentkezem! 🙂